A függőség megítélése

A függőség vagy dependencia, addikció kifejezés szerintem érdemtelenül pejoratív felhangot nyert. Mert mi a baj azzal, ha szükségem van egy kémiai vegyületre, tevékenységre, személyre ahhoz, hogy a szokásos módon működjön a testem és a lelkem? Semmi - ha egy bizonyos határon belül maradok. Kereten belül vagyok akkor, ha szükségem van az élethez vízre, élelemre, alvásra, stb. A keretből azonban kilógok akkor, ha ez a függőségem gátolja, akadályozza munkahelyi vagy tanulmányi és társas sikerességemet, illetve jelentős szenvedést okoz nekem vagy a környezetemnek (ezek egyébként a pszichológiai, pszichiátriai zavarok diagnosztikus kritériumai közé is tartoznak) - ilyen tipikusan az, amikor reggel munkába menet el kell fogyasztani egy doboz sört némi rövidital kíséretében a megvonási tünetek (pl. sóvárgás, kézremegés) enyhítése céljából.

A fenti két sarkos példából látszik, hogy a szélsőértékek között széles a paletta. Így meglehetősen egyéni annak a megítélése is, hogy mely függőséget nevezhetünk annak, ha igen azt milyen erős mértékűnek, és ezek után azt feltétlenül hátrányosnak ítéljük-e meg? Nem szeretnék senkit áltatni, itt nincs recept, nincs egyszerű megoldás, csak az egyes helyzete sziszifuszi áttekintése és örök mantránk, az önvizsgálat.

Sok nő vallja magát "csokoholistának"

Mitől függhetünk?

Röviden: kémiai anyagtól, tevékenységtől, de személytől is. Persze ezek mindegyike végső soron a kémiai függőséghez vezet, mert az adott tevékenység űzése és az adott személlyel töltött idő nyújtja azt az érzelmet, vagyis okozza azt a hormonális-neurális (tehát kémiai) állapotot, melyre annyira vágytunk. Így tehát lehet vágyunk tárgya legális (pl. koffein - kávé, alkohol, nikotin - cigaretta) vagy illegális kábítószer, csokoládé, de munka, testedzés, szex vagy egy másik ember.

Társadalmi megítélés

Míg az alkoholtól vagy kábítószertől függőket megvetés sújtja, addig a munkaholisták akár társadalmi megbecsültséget is élvezhetnek. Persze előbbiek kényszerei gátjai lehetnek a társas és munkahelyi boldogulásnak, de mi a helyzet azokkal a szürke zónában élőkkel, akik esténként csak egy pohár bort vagy sört isznak? De azt minden este, és muszáj...

Nálunk, Magyarországon nem elfogadott munka közben kiugrani egy sörre, de rendben van, ha cigi-vagy kávészünetre megyünk. Ezzel szemben a franciák megengedik maguknak az ebédhez a pohár bort is.

Nagyon méltányolhatjuk azt a fiatalt, aki szabad idejét testedzéssel tölti, de pár évvel később, a többségi társadalom időszámítása szerinti párválasztás és gyermekvállalás hajnalán már megrójuk önző gyerekes szokásáért, amivel - nyilván a szokásoknak megfelelve, a makulátlan látszat követelményeinek eleget téve - sürgősen fel kell hagynia.

Tehát a társadalmi megítélés igen irracionális, amely a szokások és közmegegyezések mentén alakult. Attól eltérni legfeljebb deviancia, ami nem feltétlenül hátrányos!

Hogyan döntsem el, hogy jót tesz-e nekem a függőségem?

Szokásainkról a legjobb, ha saját magunk, tudatosan tudunk dönteni: megtartjuk vagy sem. Az alábbi kérdések is segíthetnek:

• Jó-e nekem vagy sem?

• Milyen érzés közben, és utána ?

• Pozitívak vagy negatívak számomra a következményei?

• Munkahelyi vagy tanulmányi és társas kapcsolataim sérti vagy segíti?